Mindig is érdekelt, hogyan működik az emberi tudat és milyen mély hatással vannak ránk a családi minták. Az önismeret útjára lépve rájöttem, hogy a válaszok mind bennünk vannak. A jóga és a családállítás ötvözésével egy olyan módszert találtam, ami egyszerre segít megérteni a múltat és formálni a jövőt. Amikor részt vettem egy családállításon, olyan mélyreható élményben volt részem, hogy tudtam, ez az az út, amin el szeretnék indulni.
Az önismeret útja: Hogyan találtam meg a belső békét
“Felelős vagyok az életemért.” Ez volt az első mondat, ami elindított az önismeret felé. Akkor még nem tudtam, mi az, ami hív, csak azt éreztem, valamit nem értek, amit érthetnék és szeretném érteni.

Most már tudom, hogy az önismeret mennyire fontos. Mert minden, amit tapasztalunk keresztül megy azon a szűrőn, amit “én”-nek nevezünk. Rájöttem, hogy a tudatom olyan, mint egy tükör, amin a múlt, a hitrendszerem és az elvárásaim torzított a valóságként jelenik meg.
Így elkezdtem mögé nézni, lemenni a legmélyére. Buddhista meditációval kezdtem, majd zen gyakorlattal folytattam, és a klasszikus hatha jógánál kötöttem ki. Lassan 5 éve minden nap meditálok és az utóbbi másfél évben intenzíven gyakorlom a jógát, pránajáma (életenergia szabályozása), mantrameditáció, ászanák (testhelyzetek) és egyéb tisztító gyakorlatokkal.
A tudatalatti mélységeiben: A karmikus minták feloldása
A meditáció és a jóga ugyanis a tudatalattival dolgozik, keleten úgy mondják, a karmával. Olyan dolgokat hoz fel a tudat felszínére, amik mélyről jönnek, de kognitív síkon, a gondolkodás szintjén nem tudok mit kezdeni velük, csak érzem, hogy valami változás történik.
Ebben a változásban eljutottam odáig, hogy nem tudom, hogy mi a dolgom, miért születtem ide? Ekkor mentem el 10 év kihagyás után a második családállításra, ahol már azelőtt megkaptam a választ, mielőtt nekem állítottunk volna! Mert a folyamat ennyire erős és sokszor már azelőtt működésbe lép, hogy tudatossá válnál rá. És a válasz, amit kaptam abba az irányba indított el, hogy elkezdtem képződni rendszer- és családállítás vezetőként.
A másfél éves képzés alatt a több, mint 200 órányi állítás egzaktabbá tette a korábbi ráébredéseket; volt amit megerősített és volt, ami teljesen új volt. Az állítások, a meditáció és jóga valamint önmunka kombinációjában több alappillér vált világossá.
Személyes felelősségvállalás: Mit hoztam én létre?
Ráláttam például, hogy a párkapcsolati elakadás hogyan függ össze azzal, hogy valójában én féltem az elköteleződéstől. Hogy a kapcsolódási nehézségeim abból fakadtak, hogy védekezésképpen beton- és egófalat építettem magam köré. Hogy a kapcsolódási nehézségeim összefüggenek azzal is, hogy a családi rendszeremben nem a saját helyemet foglaltam el. Hogy a különböző kényszerek és függőségek abból fakadnak, hogy nem érzem magam biztonságban. Hogy azonosultam a testemmel és emiatt megbántottságot és fájdalmat éltem át. Hogy nem tiszteltem a saját testem és így ezt viszont láttam a párkapcsolatokban is. Hogy a különböző szélsőségekre azért volt szükségem, hogy elmeneküljek a jelen pillanat és a saját érzéseim elől. Hogy a határokat azért nem tudtam meghúzni, mert nem voltam képes kezelni a félelmeimet.
De a legfőbb, ami világossá vált, hogy nem elég önmagában a felismerés. Mert ha érzés szintjén, a mély rendszerben nincs rendezve, akkor hiába ismertem fel, nem tudom nem csinálni. Ehhez kell az integrálás, megfigyelés és megengedés, a komoly önmunka és az öngyógyítás. Hogy oda tudjak menni azokhoz a részekhez, amik sérültek esetleg csúnyák vagy sötétek, és együttérzéssel el tudjam fogadni, magamhoz ölelni és feltenni magamnak a kérdést: miért hoztam őket létre? miért működtetem, miért van rájuk szükségem?
A jóga mint a belső stabilitás alapja
Megtapasztaltam viszont azt is, hogy ha nincs kellő önismeretem, nem elég stabil a személyiségem, akkor a tudattalanból felkúszott mintázatok leborítanak a lábamról.
Ezt a stabilitást adja nekem a jóga, hiszen az egész jógatudomány arról szól – legalábbis a klasszikus hatha jóga -, hogy a fizikai-, a mentális- és az energiatestedet összhangba hozd, ekkor vagy kibillenthetetlen, ekkor találod meg a belső békét.
Rövid idő után kezdtem megtapasztalni, hogy a jógagyakorlás egyszerűen “rendbe rak”. Így a jógaoktatói képzés elvégzése után úgy éreztem, még szeretném mélyíteni a tudásom, de sokkal inkább a tapasztalásom, úgyhogy elkezdtem az Isha Foundation által szervezett programokra és képzésekre járni, majd idén nyár elején egy hónapot töltöttem Indiában az ashramban.
Lehullottak rólam terhek és nehézségek, amiket szintén nem tudtam a tudatos síkon hova tenni, csak éreztem, hogy könnyebb lettem. És ott teljesen kiélesedett a kép is azzal kapcsolatban, hogy mi a dolgom, egyszerűen csak jött a mondat: “csinálj csoportos állításokat”.
Hellinger-féle jógikus családállítás: Egy holisztikus megközelítés
Innentől már természetes áramlásban történtek a dolgok, mivel az én életem része a jóga, egyértelmű volt, hogy az állításokat, csoportos és egyéni folyamatokat is keretezni fogja, amiket tartok. Mert számomra az egyik legmélyrehatóbb, ugyanakkor kézzel fogható és tapasztalható módszer a családállítás, amivel a tudattalan elakadásokkal dolgozni lehet, és a jóga rendszere pedig segít összhangba kerülni, megadja a stabilitást.
Ami rajtam keresztül meg tud formálódni, táplálkozva a saját megküzdéseimből, az a Hellinger-féle jógikus családállítás, ezt tudom úgy adni, hogy közben áramlásban és töltődésben vagyok.
Miért válaszd a jógikus családállítást?
Ha te is szeretnéd megtapasztalni a belső békét és harmóniát, várlak szeretettel egyéni vagy csoportos foglalkozásaimon. Segítek neked feloldani a múltbeli blokkokat és megteremteni a kívánt életet.
Egyéni folyamatra jelentkezés és bővebb információk:
Aktuális csoportos programokat pedig itt találod:

Leave a comment